Vadzsra

Herman Hesse: Sziddhárta

Részlet

„- Mindezeket az alakokat és arcokat ezer viszonylásban látta egymáshoz, egyik a másiknak segítve, azt szeretve, egyik a másikat gyűlölve, megsemmisítve, egyik a másikat újjászülve, mindegyikben benne lakozott a halálvágy, a mulandóság szenvedélyes és fájdalmas vallomása, s mégsem halt meg egyik sem, csak átalakult mindegyik, folyvást újjászületett, folyvást új arcra tett szert, s mégis, semmi idő nem választotta el egyik arcot a másiktól. – És mindezek a formák és arcok megnyugodtak, egymásba folytak, létrehozták egymást, tovaáramlottak  és egymásba ömlöttek, s fölöttük egyfolytában volt valami vékony hártya, ami nem látszott lényegszerűnek, és mégis létezett, mintha vékony üveg vagy jégkéreg lett volna, mint valami átlátszó bőrréteg, vízből alakult héj vagy forma vagy maszk, ez a maszk pedig mosolygott, ez a maszk Sziddhárta mosolygó arca volt, amelyet ő, Govinda, csak az imént érintett ajkával. És Govinda így látta: ez a maszkmosoly, az egymásba átáramló formák egységén való mosoly, a sok ezer születés és halál egyidejűségén való mosoly, és Sziddhártának ez a mosolygása pontosan ugyanolyan, pontosan ugyanaz a csendes, finom, kifürkészhetetlen, talán jóságos, talán csúfolódó, bölcs,  ezerféle értelmű mosoly, ahogyan Gótama mosolygott, a Buddha, amint ő maga is, százszor is áhítattal látta. Tudta, így mosolyognak, akik tökéletességre jutottak.”

Őszintém ajánlom a könyvet, amit többször is olvastam, mely egyszerűségével és mélységével nagyon szép pillanatokat hozott az életembe.